Fesztivál programok

vissza

10. 11. péntek 17:00Nagyterem / Nemzeti Táncszínház

Závada Pál: Pernye és fű // Őszi Margó 2024

A szerzővel Veiszer Alinda beszélget

Závada Pál új regényének szereplői dokumentumfilmet forgatnak három kuláknak minősített emberről, akiket gyújtogatás vádjával statáriális bíróság elé állítottak az ötvenes években. A rendező és az elbeszélő mellett a baráti kör is belefolyik a nyomozásba: keresik és megpróbálják szóra bírni az áldozatok családtagjait, a hajdani tanúkat, ügyészeket, bírókat és az esetekről tudósító sajtó munkatársait. A rendszerváltás előtti utolsó években járunk, ellenzéki megmozdulások, tüntetések zajlanak, a baráti körben pedig az élet: házassági válságokkal, válással, új szerelmek vágyaival, munkahelyi és megélhetési problémákkal, gyerekekkel. „A regény figurái fiktívek, története kitalált, a benne szereplő filmforgatás interjúi azonban valóságosak: Azokat Sipos András rendezővel készítettük Statárium című, 1989-ben bemutatott dokumentumfilmünkhöz.” Závada Pál rendületlenül tárja elénk a múlt elfeledett vagy elfeledni vágyott rémtetteit, és arra késztet minden olvasót, hogy emlékezzen és gondolkodjon.

A Magvető Kiadóval közös program.

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál

A legfrissebb kortárs könyvek itthonról és külföldről, beszélgetések és dedikálás a szerzőkkel, esti zenei-irodalmi műsorok, a legjobb első prózakötet – erre mind számíthatsz az Őszi Margón 2024. október 10. és 13. között a Millenárison a Nemzeti Táncszínházban.

PROGRAMOK

Teljes program http://www.margofeszt.hu/hu/fesztival, hamarosan, addig is egy kis ízelítő:

KÖNYVBEMUTATÓK

Az Őszi Margón mutatja be új kötetét többek között: Finy Petra, Gerlóczy Márton, Háy János, Kemény István, Simon Márton, Szabó T. Anna, Szederkényi Olga, Szendrői Csaba, Szöllősi Mátyás és Závada Pál.

A fesztiválon ezúttal is bejárjuk a világot a könyveken keresztül, itt lesz, mások mellett Ivana Bodrožić, Claudia Durastanti, Terézia Mora, Sofi Oksanen, Narine Abgarjan, Irene Solà

JEGYEK

A könyvbemutatókra a belépés díjtalan, helyeket érkezési sorrendben tudunk biztosítani. A bemutatók után a szerzők dedikálnak.

ZENEI PROGRAMOK

Különleges, a zene és irodalom határait feszegető programokat is életre hívunk esténként az őszi Margón.

Részletes program hamarosan!

Az esti, zenei-irodalmi programokra jegyváltás szükséges: https://lisztunnep.hu/programok

ÜNNEPELJ VELÜNK!

Jubileumot ünneplünk! Idén is a fesztivál első napján adják át a Margó-díjat, amellyel tizedik alkalommal díjazzák az év legjobb első prózakötetét és az Erste támogatásának köszönhetően egy döntős Margó x Erste #higgymagadban különdíjat is kap.

Iratkozz fel a Margó hírlevelére, hogy az elsők között értesülj a friss információkról.

https://www.margofeszt.hu/hu/hirlevel

KÖNYVVÁSÁRLÁS

Az Őszi Margón meg is vásárolhatóak a bemutatott és más toplistás kötetek is a Bookline standjánál az első emeleten.

Hamarosan találkozunk, addig is hangolódj a Könyves Magazinnal - kritikák, interjúk, beleolvasók minden, ami Margó (és még sokkal több): www.konyvesmagazin.hu

A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

A programváltozás jogát fenntartjuk!

További információ:

margofeszt.hu
facebook.com/margofeszt
instagram.com/margofeszt